Az én olcsó,kis költségvetésből készült,használt kosztümös, B-film életem

"Hogyan csinálják ezt az emberek - félretenni minden félelmüket és feltétel nélkül bízni valakiben, minden tökéletlenségük és félelmük ellenére? "

"Azthiszem, az agyam már sohasem fog rendesen működni. Legalább csinos vagyok." (Bella)


The sun will always shine,
That's how you make me feel,
We're gonna be all right,
Cause what we have is real,
and we will always be together.


Olvasd el!

Nem tudom olvassa-e egyáltalán valaki még a blogomat. Mondjuk nem hibáztatlak titeket már nagyon rég nem írtam semmit. Pedig nagyon sok minden történt velem. De most nem ezért írok, hanem mert tegnap és ma is egy kicsit összehoztam egy kis történetet. Ugye, nem kell mondanom hogy aki ismer engem az tudja hogy szeretem a Twilight Saga-t, és hogy a kedvenceim Alice és Jasper. És ez az ő történetük, mármint hogy hogyan találták meg egymást és végül a Cullen családot. Nem lett hosszú. Remélem mindenki elolvassa, és ha valaki elolvassa írjon kommentet hogy tetszett- e neki. Előre is köszi és most jöjjön amit írtam.
E zene hallgatása közben írtam: http://www.youtube.com/watch?v=P6GkBndNvgI&feature=related
Bármi hasonlóság is van, minden jog Stephenie Meyerré.


Alice és Jasper

Ismét az a látomás, mostanában mindig őt látom. Hihetetlen, de ki lehet ez a srác. Magas, szőke hajú, kellemesen izmos és a világ legszebb mosoly birtokosa. Bár a látomásaimban nem sokat mosolyog, de az a néhány alkalom, amikor igen, engem is boldoggá tesz. Mindig őt látom, ha tudnék aludni róla, álmodnék. Tudom, hogy meg fogom találni, de hogy hol és mikor arra még nem jöttem rá. Amióta „megváltoztam” azóta képes vagyok látni a jövő egy-egy foszlányát, és most is ez történt. A látomások egyre sűrűbben jönnek. Kezdetben csak az arcát láttam, majd egyre több dolog vált nyilvánvalóvá, egyre több dolgot tudtam meg róla.

Menekült valami elől, minél messzebbre, csak ez járt a fejében, nem akarta, hogy megtalálják. Futott és rohant. De megtalálták, előlük nem tudott elrejtőzni bármennyire is akart, ők tanították meg mindenre, amit tud, ezért volt olyan nehéz elbújnia. De ő mégis megpróbálta, nem bírta már tovább ezt az életet. Nem akarta tovább folytatni. Szerette a kiképzést, de az a sok ember, aki miatta meghalt, abból elege volt. Elhatározta, hogy amint lehet, elmegy és soha vissza nem megy. Úgy gondolta menni fog, sikerül majd leszoknia, hogy nem lesz olyan erős a késztetés, de ha emberek között marad, akkor nem bírja sokáig. Mindig éjszaka ment, nappal, ha lehetett csak az erdőkben barangolt, nem akart találkozni senkivel se. Amit talált az erdőben az evett, így még se érezte magát annyira rosszul ha „valamit” el kellett vennie. Amikor csak tudtam követtem, ha valami ismerőset láttam, akkor feljegyeztem. Komolyan már egy egész könyvre való információm van róla, a bús képéről, a szép szemeiről, a gondolatairól, de még mindig nem tudom, pontosan hol jár.
Az egyik nap mikor már majdnem feladtam, hogy megtaláljam, akkor jött egy újabb látomás, amiben végre olyan nyomra akadtam, ahol megtalálhatom. Úgyhogy amint lehet, oda kellet érnem, meg kellett találnom. Éreztem, hogy ő különleges, láttam előre, hogy ő lesz a mindenem, vagy már most az?
Az első vonatra felszálltam, ami odavitt. A látomásomban egy kocsma szerepelt, én is oda tartottam. Mikor beléptem, szétnéztem és még nem volt ott. Majd miután egy órát vártam rá, már kezdtem egészen feladni a dolgot, akkor nyílt ki az ajtó és ő bejött. Meg se vártam, hogy leüljön, odamentem hozzá.
Ránéztem és csak annyit mondtam neki hogy: -„Késtél.” – majd felé nyújtottam a kezemet. Ő semmivel nem törődve megfogta a kezemet és csak annyit felelt: -„Elnézést, hölgyem!” –és elmosolyodott.
Ahogy mélyen a szemébe néztem láttam mindazt, amit át kellett élnie, a fájdalmat, szenvedést,kínt és néha egy kis boldogságot. És láttam rajta a bekönnyebbülést, hogy talált valaki olyat, aki megérti.
-„Az én nevem Alice” – felé nyújtottam a kezemet.
-„Ööö… Az enyém Jasper” – felelte félénken.
-„Tudom… mindent tudok rólad.” – Nézett rám kérdőn.
-„Tudom ki vagy,és hogy mi” – ekkor lehalkítottam a hangomat – „Tudom min mentél keresztül, de azt is látom, hogy milyen leszel.” – hagytam, hogy ezt feldolgozza.
-„Már nagyon vártalak, tudtam, hogy megtalállak, csak nem voltam biztos benne hogy mikor.”
-„T-te, te kerestél engem? Ezt megmagyaráznád nekem?”
-„Az én képességem hogy látom a jövőt és a múltat. Már nagyon sok látomásom volt rólad, láttam merre jársz, mit csinálsz, de nem kaptam semmi olyan információt, amivel meg tudtalak volna találni, egészen mostanáig. ” – A nagy szemeivel nézett rám és látszott rajta hogy nagyon új még neki a dolog, de kezdte megérteni.
-„De miért kerestél?”
-„Ooh, hát az egyszerű, mert láttam, hogy kerestelek, láttam, hogy te meg én, vagyis mi nagyon fogjuk egymást szeretni, és hogy együtt találjuk majd meg a Cullen családot. Ők fognak megtanítani minket mindenre, és bennük igazi családra lelünk.”
Elmeséltem neki mindent, amit láttam a Cullen családról. Hogy még csak 5-en vannak, Carlisle, aki a legtürelmesebb és okosabb apa, Esme aki a legcsodálatosabb anya, Rosalie és Emmett akik már most egy pár, tudtam, hogy nagyon jóba leszek velük, és végül Edward, aki kicsit komor még, de mi megváltoztatjuk az életét. Egész éjszaka róluk beszélgettünk, róla és rólam. Elmesélte, hogy eddig merre járt és mi volt a dolga.
-„És akkor megelégeltem. Úgy döntöttem, hogy én többet ebben nem veszek részt, így eljöttem. És ameddig bírtam nem álltam meg. Meg akarok változni, nem akarok többé olyan lenni. De nagyon nehéz, annyira nehéz másként cselekedni, mint ami vagyok.”
-„Megértelek. De ők segítenek mindenben, ők lehetnek a mi igazi családunk.” – Már az első perctől kezdve éreztük, hogy kialakult közöttünk valami kapcsolat. Azt hiszem eddig nem vettem észre, hogy mennyire beleszerettem, ez már nem csak a látomás miatt van, ő most már az én búsképűm.
-„Mit válaszolsz? Eljössz velem megkeresni őket?”
-„Azt hiszem igen. Úgy értem, igen, elmegyek.”
-„Sietnünk kell, még épp el tudjuk őket kapni Forksban.”
3 napba telt mire elértünk oda, nem álltunk meg, csak suhantunk a fák között. Nem érdekelt, hogy nappal vagy éjjel van, nem kellett megállnunk, hogy pihenjünk. Oda akartunk érni minél gyorsabban. Mikor megláttuk a házat, óriási volt. Egy nagy üvegfalból készült ház, az erdő közepén. Senki nem lakott a közelében, még az állatok is elkerülték. A ház előtt egy Jeep parkolt, Emmett Jeep-je, ezen el kellett mosolyodnom, pedig Carlisle mindig mondja, hogy ne parkoljon kint. Beléptünk az ajtón. És 5 szempár meredt ránk, majd felvették a támadóállást, mögöttem Jasper is ugyanúgy tett. Mi mást tehetett volna, hisz ő eddig abban a hitben élt, hogy magadon kívül másban nem bízhatsz meg. És most itt áll 5 másik teremtménnyel szemben, akik nem fogadják a legszívélyesebben. Majd Edward felállt és megszólalt: -”Ne féljetek tőlük, nem akarnak minket bántani. Ugye Alice?”
Én kicsit félve, de bólintottam. –„Nem kell tartanotok tőlünk, láttam, hogy a családotok tagjai leszünk.”
-„Láttad?” – Kérdezte Carlisle.
-„Igen, az a képességem hogy látom a jövőt, ne haragudjatok, hogy ilyen későn értünk ide, de Jasper késett” – Ekkor kicsit felnevettem – „de mindent láttam. És mindenkit ismerek. Szeretnénk csatlakozni hozzátok.”
-„Mért kellene ezt elhinnünk?” – kérdezte Rosalie – „Nem ismerünk titeket, csak így beállítotok az éjszaka közepén, azzal hogy ismertek minket?”
-„Mondtam már,az a képességem hogy láttam a múltat és a jövőt is, láttam, hogy jól beilleszkedünk majd közétek, még te is elfogadsz minket Rosalie” – küldtem felé egy mosolyt.
-„Nyugi,Rose”- próbálta meg megnyugtatni Emmett –„sziasztok, Én Emmett vagyok, és ne haragudjatok Rose-ra, mindenkivel ilyen, üdvözöllek titeket a családunkban.”
- „Én Carlisle vagyok, ő a feleségem Esme, ő Edward” – mutatott először a mellette álló nőre majd, a háttérben húzódó, magas barna hajú fiúra – „Rose-t és Emmett-et pedig már ismeritek.”
Carlisle mindenről tudni akart, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, mire emlékszünk még a változás előttről, mit csináltunk eddig. Majd elmesélte saját történetét.
-„Ebben a családban mindenkit én változtattam át” - mesélte Carlisle. – „Edward volt az első, majd Esme, Rosalie és végül Emmett.Ti nem tudjátok ki változtatott át titeket?”
-„Engem egy Maria nevű nő” – mesélte komoran Jasper – „De mostantól nem tartozok neki semmivel.”
-„Én sajnos nem emlékszek semmire az átváltozás előttről.”- meséltem Carlisle-nak.
A nap amilyen gyorsan csak lehetett eltelt, és mi az egészet átbeszéltük. Carlisle minden egyes dologra kíváncsi volt, mindenre, amire emlékszünk, és ami velünk történt.
-„Gondolom, mondanom sem kell, hogy mi csak állatokra vadászunk. Ha egy embert is bántanák, akkor a közelünkben lévő Quileute törzs elpusztítana minket. Nagy szerencsénkre sikerült velü megegyeznünk, hogy nem bántanak minket ,ha csak a mi területünkön vadászunk és csakis állatokra.”
-„Azért kerestünk titeket, mert szeretnénk mi is ezt az életet követni, mint ti. Jasper még nem régóta él így, de ami tőle telik megteszi.”
-„Először nem hittem Alice-nek, nem hittem, hogy így is lehet élni, hogy vannak olyanok akik ezt az életmódot űzik, hiszek benne. És ő bízik bennetek.”
-„Szóval melyik szoba lehet az enyém?” – kérdeztem Carlisle-t és rámosolyogtam.
Emmett és Edward épp nem voltak otthon, mert vadásztak, miután végig jártam a házat, Edward szobája tetszett meg. A kipakolással nem volt gondom, és amint lehetett beköltöztem oda.
Ekkor kezdődött el az életem. Nehéz a beilleszkedés, de hát Istenem mi könnyű?!
Másnap reggel épp sétáltam le a lépcsőn, amikor találkoztam Jasperrel.
-„Szia, azon gondolkodtam van-e kedved eljönni velem vadászni?” – mosolygott rám Jasper.
Igen, ez az a mosoly amit szeretek, gondoltam magamban. Még jó hogy Edward nincs a közelben. Ekkor jött egy ismerős hang a hátam mögül.
-„De, itt vagyok. És kösz hogy csak a garázsba vitted a cuccaimat és rögtön nem a kukába.” – mosolygott rám Edward.
-„Bocsi, de onnan a legszebb a kilátás. Ööö… mit is mondtál Jasper? Vadászat? Persze, mehetünk.” Éreztem Jasperon hogy neki még mindig nagyon új ez a helyzet, és hogy rajtam kívül nem bízik meg senkiben. Ahogy kiléptünk a házból, Jasper azt mondta: -”Versenyezzünk. ” És már ott is hagyott. Átugrott a kis folyón és futott tovább, hátra se nézve rám hogy merre járok. De én is gyors voltam, és amint lehetett utolértem. Felugrottam a fára, és ott folytattam tovább a versenyt. Erre ő megállt és keresett, ezt kihasználva a fáról ráugrottam és megcsókoltam. Ez volt életem legelső csókja, Jasper meglepődött, majd mélyen a szemembe nézett és visszacsókolt. Igaz, ez volt életem első csókja, szóval összehasonlítási alapom nincs, de szerintem a legjobb csókom is ez volt. Ott álltunk legalább fél óráig, és nem engedtük el egymást, nem hagytuk abba, nem kellett levegő se, hogy érezzük, mennyire szeretjük egymást. Egymásra vártunk mindig, és most olyan béke és nyugalom járt át engem, ilyen boldog még soha életemben nem voltam. Átölelt és azt mondta: -„Te adtad meg számomra a reményt, hogy éljek. Szeretlek, örökre.”
Mi mást válaszolhattam volna: -„Én is szeretlek.”
Majd felkapott és a közeli kis rétre vitt, óvatosan lefektetett a fűbe, fölém hajolt és tovább csókolt. Ekkor éreztem igazán, hogy mi két test, de egy lélek vagyunk.
-„Még nem is mondtam mennyire szeretem a hajadat.” – megfogtam a szőke haját , a kezemben tartottam, olyan volt, mint egy álom, az ujjaim köré csavartam és azzal játszottam – „azt hittem soha nem foglak megtalálni. Már majdnem feladtam, mikor besétáltál az ajtón.”
-„Ne haragudj rám.”
Fölém hajolt és újra megcsókolt. Ennyire boldog még soha se voltam, mint vele...
Így évekkel később visszagondolva ez volt életem legjobb döntése, azóta persze csak boldogabb lettem. Mivel elég sok időt töltöttünk Tanyaéknál, ezért úgy döntöttünk, hogy itt az idő visszatérni Forksba. Nagyon vártam ezt az utat. Hiszen ott lettem a legboldogabb a világon. De nem gondoltam, hogy ez a hely még adhat nekem valamit. Nem gondoltam, hogy még barátokra lelek, és még jobban betudunk, majd illeszkedni a társadalomba. És elkezdődött az, amire már régóta vártam.


THE END

Alice és Jasper megismerkedése :D

"„Philadelphiában jártam. Vihar volt és a szabadban voltam nappal. Ez olyasmi volt, ami egy kicsit még zavart. Tudtam, hogy ha az esőben állok, magamra vonom a figyelmet, úgyhogy egy kis félig üres étkezőbe húzódtam be. Szemeim elég sötétek voltak ahhoz, hogy senkinek ne tűnjenek fel, bár ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy szomjazom, ami kissé aggasztott.”

„Ő már ott volt. És rám várt természetesen” Felnevetett. „Amint beléptem, lepattant a pultnál álló bárszékről és egyenesen felém jött.”

„Megdöbbentett. Nem voltam benne biztos, hogy támadni akar-e. Viselkedését a múltból adódóan csak így tudtam értelmezni. Ő viszont mosolygott. A belőle áradó érzelmek pedig olyanok voltak, amiket korábban sosem éreztem.”

„Elég hosszasan megvárattál” – mondta nekem”

Észre sem vettem, hogy Alice már mögöttem állt.

„Te pedig jó déli úriemberként lehajtottad a fejedet, és azt mondtad: - Elnézést, hölgyem.” Alice felnevetett az emléktől.

Jasper rámosolygott. - „Kinyújtottad a kezedet, én pedig megfogtam anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodtam volna, mit is teszek. Csaknem egy évszázad elteltével először éreztem reményt.”

Alice szélesen rámosolygott. - „Egyszerűen megkönnyebbültem. Már azt hittem, sohasem bukkansz fel.”

Egy hosszú pillanatig egymásra mosolyogtak, aztán Jasper továbbra is ellágyult arckifejezéssel ismét felém fordította tekintetét.

„Alice elmesélte, amit Carisle és a családja esetében látott. Alig tudtam elhinni, hogy így is lehet létezni. De Alice optimizmussal töltött el. Úgyhogy elindultunk megkeresni őket.”

„Őket is halálra rémítették.” Mondta Edward miközben Jasper felé intett szemével, majd hozzám fordult, hogy elmagyarázza. - Emmett és én éppen vadászni voltunk. Megjelent Jasper, akit harcban szerzett hegek borítottak, és ezt a kis csodabogarat hozta magával.” bökte oldalba játékosan Alicet. - „aki mindenkit a nevén üdvözölt, mindenkiről tudott mindent és érdeklődött, melyik szoba lesz az övé”

Alice és Jasper a szoprán és a basszus szép összhangjával kacagtak.

„Mire hazaértem, minden holmim a garázsba volt.” folytatta Edward

„A te szobádból volt a legjobb a kilátás.” vonogatta a vállát Alice.

Most már mindannyian együtt nevettek

„Szép történet” mondtam.

Három szempár is kétségbe vonta épelméjűségemet.

„A legvégére értettem” védekeztem „A happy end-re Alice-szal”

„Alice mindent megváltoztatott.” értett egyet Jasper. „Ebben a légkörben jól érzem magam.”
"